Keleten a Lago d'Orta tavat a Mottarone hegy választja el a Lago Maggiorétól, nyugaton pedig egy néhol 1300 méter magas hegylánc tornyosul közte, és a Valsesia-völgy között. A Lago d'Orta a legnyugatabbra fekvő alpesi tó. A Sempione gleccser déli részéből alakult ki.
A Lago d'Orta Észak-Olaszország egyetlen olyan tava, amelynek az északi oldalán van lefolyása. A víz keresztülfolyik Omegna településen, aztán kialakítja a Nigoglia patakot, ami később a Strona patakba, majd a Toce folyóba, ezen keresztül pedig a Lago Maggiore tóba vezet.
A tó közepén található San Giulio apró, festői szigete, ahol az azonos nevű szentről elnevezett bazilika áll, amelyben a szent maradványait őrzik. A tó partján számos szép település található: a mutatós Orta San Giulio, amely az Assisi Szent Ferenc által megszentelt Sacro Monte hegy felé vezető úton fekszik, a villákkal és emlékművekkel teli Miasino, Pettenasco, amelynek óvárosa 892-ben már állt, Omegna, a tó körüli legnagyobb település, Nonio, különösképpen annak Oira nevű városrésze, Pella és Gozzano, ahol Buccione ókori kikötője illetve a San Giuliano bazilikának otthont adó kastély található.
A tó mellett egész nyáron rengeteg rendezvényt zajlik, zenéhez, borhoz, sporthoz és kikapcsolódáshoz kötődően, kicsiknek és nagyoknak.